Repülőgép - repulosutak.com

A légitársaságok segítségnyújtása

Most, hogy a légiközlekedés válságos helyzetbe került, egyes repülőtársaságok felajánlották segítségüket a kormányok számára.

Ryanair:

Mivel az utazások az Európai Unión belül szigorúan szabályozva lettek, a Ryanair forgalma is drasztikusan lecsökkent. A légitársaság felajánlotta az EU kormányi számára, hogy gépeivel segítséget nyújt az EU állampolgárainak a hazajutásban.

Wizzair:

A Wizzair március 23-án sikeresen hazaszállította Shanghaiból a Magyarország által megrendelt védőfelszereléseket. Előreláthatólag a kormány és a Wizzair közreműködésével további orvosi segédeszközöket fognak szállítani.

 

Váradi József a Wizz Air vezérigazgatója elmondta: „Megtiszteltetés, hogy a magyar állam a Wizz Airt bízta meg, hogy a koronavírus járvány elleni hatékony hazai védekezéshez nélkülözhetetlen védőeszközöket és orvosi teszteket elhozza Kínából. Ilyen nehéz időkben mindent megteszünk, hogy a lehetőségeinkhez mérten hozzájáruljunk a járvány elleni minél hatékonyabb védekezéshez. Ezúton szeretném megköszönni minden kormányzati és államigazgatási munkatársnak, valamint kollégáimnak, akik részt vettek ebben a különleges misszióban, hogy ilyen gyorsan, minden akadályt leküzdve sikerült a szükséges engedélyeket megszerezni és hazahozni a szállítmányt.”

 

Források és eredeti nyilatkozatok:

https://wizzair.com/hu-hu/informaciok-es-szolgaltatasok/bemutatkozas/hirek/2020/03/23/a-wizz-air-szallitotta-haza-kinabol-a-magyar-kormany-altal-megrendelt-vedofelszereleseket-es-koronavirus-teszteket

https://corporate.ryanair.com/news/important-customer-notice-update-wed-18-mar/?market=hu