Bali - Indonézia - repulosutak.com

Az Istenek szigete vár mindenkit!

Bali nem hiába tartozik Indonézia leglátogatottabb úti céljai közé. Itt mindenkinek érdemes legalább egyszer megfordulnia, hiszen ez a változatos hely rengeteg élményt tartogat mindenki számára.

A kalandra vágyók, a kultúra és vallás iránt érdeklődők, de még a pihenés, feltöltődés hívei is megtalálhatják itt azt, amit keresnek.

Kalandozások:

Rengeteg izgalmas kalandba csöppenhetünk, ha Balit választjuk. Ilyen például a vulkánok felfedezése is:

Az egyik leghíresebb vulkán Batur névre hallgat, s egy gyönyörű tavat is rejt.

A vulkán kráterében pedig megtalálható a legutóbbi, 1963-ban történt hatalmas kitörés megszilárdult lávafolyama. A tűzhányó még ma is aktív: azóta tucatnyi kisebb kitörés keletkezett.

Bali szigetének legmagasabb hegye, ami egyben egy vulkán is, több mint 3000  méter magasan a tengerszint felett helyezkedik el. A Gunung Agung névre keresztelt vulkán több mint 50 év szunnyadás után 2017-ben tört ki ismételten.

De nem csak a magasságok nyújtanak izgalmakat:

Amed halászfaluját is érdemes célba venni, ugyanis, szabad tüdős búvárként merülhetünk alá, hogy Bali tengeri élővilágát csodálhassuk meg, kicsit extrémebb módszerrel élve.

Kultúra és vallás:

A balinézek a szépségre és a jóságra különösen fogékony emberek, életük során is arra törekszenek, hogy szép dolgokat készítsenek, idejüket hasznosan töltsék el, ezáltal nagyon szorgalmasak is.

Bali kultúráját alapjaiban határozza meg a művészet. A tánc számukra igazi életérzés, történetmesélés, melyek általában egy-egy históriát dolgoznak fel. A festészet és a szobrászat is a önkifejezések eszköztárát színesesíti.

A tömegmédia és az idegenforgalom is hatással van a balinéz kultúrára, de nem tudja teljesen átformálni.

Sokan tudják, hogy Bali a hindu vallás otthona, éppen ezért, a mindennapokba szervesen beivódó, felsőbb hatalomra alapuló vallási hagyományok érdekessége mindenkit magával ragad.

A balinézek tevékenységeit az istenek iránti tisztelet határozza meg, életüket és cselekvésüket a magasztosabb cél elérésének rendelik alá.

Érdekes lehet látni azt, hogy létezik olyan hely a világban, ahol több a templom, mint a lakóház.

Igazi látványosság az Ulun Danu „úszó” templom, melyet a termékenység istennőjének építettek, éppen ezért rengeteg  pár zarándokol ide, gyermekáldásban reménykedve.

A Világörökséghez tartozó Tanah Lot sziklatemplom gyönyörűen változó panorámát kínál, ahogy a szent építmény és a tenger hol egybeolvad, hol pedig különválik az alatta álló sziklának köszönhetően.

Az igazi feltöltődés:

Ha már Balin járunk,  akkor semmiképp se hagyjuk ki  a csodás relaxációs hatással bíró balinéz masszázsok valamelyikét.  A masszázs fő célja a testi és lelki feszültség oldás, amit a gyengéd és erősebb fogások váltakozása segít elő. Ez a különleges masszírozás több érzékszervünkre is pozitív hatást gyakorol, hiszen az illóolajok, illatos krémek, füstölők és a lágy dallamok teljes mértékben elősegítik a nyugalom megtalálását.

A több erőfeszítést igénylő Jógához csodás környezet biztosít a sziget, a teljes feltöltődés garantált.

Ismerje meg Bali sokoldalú világát!

ÉRTESÜLJÖN ELSŐKÉNT A KIVÁLÓ AJÁNLATOKRÓL!

A *-gal jelölt rész kitöltése kötelező!

Adatvédelmi tájékoztató

Az Adatvédelmi tájékoztatót elolvastam, megértettem, az adatkezeléshez a szolgáltatás (ajánlatadás) igénybevétele céljából hozzájárulok.*
igen

Akkor tudjuk küldeni Önnek az akciókat, ha hozzájárul, hogy az adatkezelőtől (For Two Kft.) marketing anyagokat kapjon.
igen, hozzájárulok, kérem az ajánlatokat